A biztosításban az „olcsó” szó félrevezető: nem azt mondja meg, mennyibe kerül a védelem, hanem azt, mennyibe kerül a kötvény. A kettő nem ugyanaz – a különbség kárnál számolódik el. Ez a cikk nem az olcsó ajánlatok ellen szól, hanem a vak választás ellen.
A biztosító nem varázsol: az alacsonyabb díj mögött kockázat-átrendezés áll. A tipikus források: alacsonyabb limitek (főleg a ritkán olvasott al-limitek – például egy-egy kártípusra vonatkozó plafonok); magasabb vagy másképp számított önrész; szűkebb kockázati kör és több kizárás; szigorúbb kármegelőzési elvárások (amelyek nem-teljesítése a térítést is érinti); és időnként a kárrendezési vállalások különbsége. Mindezek jogszerű, tisztességes termék-különbségek – csak látni kell őket: az azonos szempontú tábla pont erre való.
Az al-limit-minta: a fő összeg rendben, de a kárt okozó konkrét kockázatra (mondjuk vízkár vagy betöréses lopás) al-limit él, a kár többszöröse az al-limitnek. A kizárás-minta: a kár pont a szűkített körbe esik – az olcsóbb ajánlatban az a kockázat nem is volt benne, ami miatt a cég biztosítást akart. És az önrész-minta: a gyakori kis károk mind önrész alatt maradnak – a cég évekig fizet díjat úgy, hogy térítést sosem lát, mert a valós kárprofilja kis károkból áll. Mindhárom megelőzhető egyetlen kérdéssel: „mitől olcsóbb ez?” – és a válasz végigolvasásával: mit fedez és mit nem.
Gyakran! Ha a különbség olyan kockázatban van, ami a cégnél érdemben nem merül fel; ha a magasabb önrészt a cég kényelmesen elbírja (és a díjmegtakarítás ezt megfizeti); ha a szűkebb csomag pont a valós igényre szabott. Az olcsó akkor csapda, ha vakon választják – és akkor racionális döntés, ha a tábla ismeretében. Ugyanez fordítva is igaz: a drága kötvény sem érdem önmagában – a túlbiztosítás ugyanúgy pénzkidobás, mint az alul: átfedés-vadászat, mikor nem kell új biztosítás.
Kérdés a saját cégére szabva? Foglaljon 20 perces díjmentes konzultációt →
Díjmentes és kötelezettség nélkül: átnézem, mi van meg, hol lehet rés vagy átfedés – a döntés minden esetben az Öné.